Zöld világ

Így változtatja meg tartósan az életünket a koronavírus

Így változtatja meg tartósan az életünket a koronavírus

Akár hosszabb távon is tartósan változhat meg az emberiség élete a koronavírus megjelenésének következtében. Elsőre a legtöbben nagyon nehezen éljük meg, hogy teljesen átalakult az életünk, fizikailag jóval kevesebbet érintkezünk embertársainkkal, és az emberek jó része otthonról dolgozik. Mindez viszont rövidtávon nagyon pozitív hatást gyakorol a világ szén-dioxid kibocsátása szempontjából, és a Goldman Sachs elemzője egy érdekes gondolatmeneten keresztül vezet el bennünket ahhoz, hogy a jelenlegi helyzet gyorsíthatja a világ fosszilis üzemanyagoktól való függetlenedését.

Saját részvényeket vett PannErgy

A PannErgy bejelentette, hogy a társaság részvényvisszavásárlási programja keretén belül március 20. és március 26. között 40 000 darab saját részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén.

Sosem volt még ilyen: ózonlyuk keletkezett az Északi-sark felett

Sosem volt még ilyen: ózonlyuk keletkezett az Északi-sark felett

Először keletkezett ózonlyuk az Északi-sark felett. A sarkvidék felett két hete folyamatosan olyan kis mértékűre csökkent az ózonréteg vastagsága, amelyet a Déli-sarkvidék területén már ózonlyukként definiálnak - közölte Markus Rex, a bremerhaveni Alfred Wegener Intézet légkörkutató részlegének vezetője szerdán.

Saját részvényeket vett PannErgy

A PannErgy bejelentette, hogy a társaság részvényvisszavásárlási programja keretén belül március 13. és március 19. között 40 000 darab saját részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén.

Leáll a győri Audi, reagált a PannErgyt

Leáll a győri Audi, reagált a PannErgyt

Jövő hét hétfőtől leáll a győri Audi-gyár, ez pedig a PannErgyt is érinti, amely az Audinak szállít megújuló energiát.

Dinamikusan nő a napelemek száma Magyarországon

Dinamikusan nő a napelemek száma Magyarországon

Továbbra is dinamikusan nő a háztartási méretű kiserőművek száma a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) adatai szerint, az újonnan a hálózatra kapcsolódó kiserőművek túlnyomó többsége napelemes rendszer volt tavaly.

Koronavírus ide vagy oda, a Tesla megkezdte a Model Y leszállítását

Koronavírus ide vagy oda, a Tesla megkezdte a Model Y leszállítását

A Tesla bejelentette, hogy megkezdte az új Model Y leszállítását, annak ellenére, hogy a eredetileg 2020 őszére tervezték eljuttatni az új típusú autókat a fogyasztókhoz. Az új modell egy SUV, amely jelenleg Long Range és Performance verzióban rendelhető, a sztenderd verzió gyártása 2021 elején kezdődik majd meg.

Zöld elektromosságra váltanak a Bridgestone gyárak

Zöld elektromosságra váltanak a Bridgestone gyárak

A japán Bridgestone tatabányai üzemében márciustól megújuló energiaforrásokból fedezik a gyár teljes villamos energia igényét, ezzel havonta 2300 tonna szén-dioxid-kibocsátástól mentesítik a környezetet - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.

Új ipar- és kkv-stratégiát hozott nyilvánosságra az Európai Bizottság

Új iparpolitikai csomagra tett kedden javaslatot az Európai Bizottság, amelynek része egy új iparstratégia, egy kkv-stratégia és az uniós közös piac belső akadályainak további lebontása is. A csomag célja, hogy az európai ipar a klímasemlegességre való átállás, és az ezzel párhuzamosan zajló digitális átállás során is élen járjon és így az Európai Bizottság előmozdítsa Európa versenyképességét és stratégiai autonómiáját egy olyan időszakban, amikor átrendeződik a geopolitikai erőtér és fokozódik a globális verseny.

Betört Magyarországra a világhódító befektetés - A magyar alapoknál is változások jönnek

Betört Magyarországra a világhódító befektetés - A magyar alapoknál is változások jönnek

Egyre népszerűbb befektetési szempont ma már az ESG, a fenntarthatósági szempontok nemcsak a lakossági ügyfelek, hanem az intézmények számára is kulcsfontosságúak. Itthon azonban még csak nagyon kevés cégnek van ESG-minősítése, ezen a téren még lenne hova fejlődni. A Portfolio IWS konferenciájának ESG-befektetésekről szóló szekciójában szó volt arról is, hogy a hazai befektetési alapok életébe is betör az ESG, mégpedig úgy, hogy a BAMOSZ-nál minden alapot minősíteni fognak ezen szempontok mentén.

Saját részvényeket vett a PannErgy

A PannErgy bejelentette, hogy a társaság részvényvisszavásárlási programja keretén belül február 28. és március 5. között 39 000 darab saját részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén.

A gigantikus naperőműveké a jövő, csak így menekülhet meg a világ

A gigantikus naperőműveké a jövő, csak így menekülhet meg a világ

Egyre növekszik a gigantikus méretű napelemparkok telepítése a világban elsősorban annak köszönhetően, hogy óriásit zuhantak a napelempanelek árai az előző évtizedben. Egyértelműen létezik méretgazdaságosság a naperőművek esetén is, tehát minél nagyobb egy létesítmény, annál gazdaságosabban képes villamosenergiát előállítani. Az ambiciózus klímacélok elérése jóformán lehetetlen a hatalmas komplexumok létesítése nélkül.

Koronavírus: haladékot kapott az emberiség a klímaválság megoldására

Koronavírus: haladékot kapott az emberiség a klímaválság megoldására

Míg a világ mind nagyobb része a koronavírus terjedése miatt retteg, a járvány csendben ha nem is választ ad, de legalább is átmenetileg közelebb viszi az emberiséget a valaha volt egyik legnagyobb kihívása megoldásához, az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez. A klímaváltozás első számú felelősének tartott szén-dioxid-kibocsátás ugyanis - egyelőre még csak Kínában - akkorát zuhant, nagyrészt a koronavírus ipari termelést és közlekedést visszafogó hatására, ami már globális léptékben is érzékelhető. Ezzel együtt jelenleg erősen kérdéses, hogy hosszabb távon is megspórolhatjuk-e a koronavírus-járvány miatt nem kibocsátott üvegházhatású gázt, sőt.

A vasút éve lesz 2021 az EU-ban

A vasút éve lesz 2021 az EU-ban

Az Európai Bizottság ma javaslatot tett arra, hogy 2021 legyen a vasút európai éve. A kezdeményezés az Európai Zöld Megállapodás közlekedéssel kapcsolatos célkitűzéseinek megvalósítását hivatott elősegíteni. Ennek érdekében 2021-ben számos rendezvény és kampány fogja népszerűsíteni a vasúti közlekedést mint fenntartható, innovatív és biztonságos közlekedési módot.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.